Nyitható Kanapé

Hogyan válassz kényelmes nyitható kanapét?

 

Plüss, mikroplüss szövetek

Plüss és mikroplüss anyagokkal jellemzően az alsóbb kategóriás termékeknél találkozhatunk, mivel előállításuk viszonylag olcsó. Rengeteg színben és mintában kaphatóak. Néhány évig biztosan kiszolgál majd minket.

Az anyagok tapintása puha, lágy. Kellemes megérinteni, ugyanakkor a tüskeszerű szövésből adódóan tapadnak más anyagokhoz, mint például a leterített lepedőhöz.

Fontos tudni, hogy a szövetek esetében nem a vastagság a legfontosabb szempont! Ha jól akarunk választani, akkor az alábbi két szempontot vesszük figyelembe:

Az első a felhasznált fonal sodrási technológiája és minősége. Minél több elemi szálból van összesodorva egy fonal, annál tartósabb. Az azonos szálakból azonos darabszámban összesodort fonalaknál a döntő különbséget a sodrás technikája adja meg.

A második a szövés sűrűsége. Minél több úgynevezett keresztpont található 1 négyzetcentiméteren, annál sűrűbb a szövet. Ezt magatok is könnyedén ellenőrizhetitek: tartsátok a fény felé a szövetmintát, így láthatóvá válik, mennyi fényt ereszt át. Minél kevesebb fény szűrődik át a szöveten, annál jobb! Ezzel a technikával könnyedén összehasonlíthatjátok az anyagokat egymással.

A plüss anyagok előnyei:

  • puha, lágy, kellemes tapintás
  • könnyű tisztíthatóság
  • olcsó
  • rengeteg színben léteznek

A plüss anyagok hátrányai:

  • viszonylag ritka szövésűek (az olcsó kategóriás termékek esetében)
  • hajlamosak a kopásra
  • áruknak köszönhetően kevésbé tartós anyagok


Kapcsolódó cikkek

Nagy segítség: a tálalószekrény

Nagy segítség: a tálalószekrény

A bútor, ami nem hiányozhat a tálaláshoz!
Textilbőr anyagok

Textilbőr anyagok

Hogy miért előnyös? Kattints és nézd meg!
Kanapét a mély álomhoz!

Kanapét a mély álomhoz!

Szép kanapé minden éjszakára!
Ágykeretet modern stílusban

Ágykeretet modern stílusban

Álmodjunk modernben!
Rugós kanapék

Rugós kanapék

Mikor válasszunk rugós kanapét?